2014. november 21., péntek

Erőss Zsolt "Az év hegymászója" internetes szavazásán posztumusz életműdíjas


Erőss Zsolt (Csíkszereda, 1968. március 7. – Kancsendzönga, 2013. május 21. körü) erdélyi születésű székely hegymászó, aki első magyar állampolgárként mászta meg a Föld legmagasabb hegyét, a Csomolungmát. Magyarország legeredményesebb magashegyi hegymászója; tíz 8000 m fölötti csúcsot hódított meg (ebből kettőt műlábbal), amivel a nemzetközi élmezőnybe is bekerült. 2013. május 21-én a Kancsendzönga megmászása után a visszaúton – sikertelen keresést követően – eltűntnek nyilvánították.

2010. január 2-án balesetet szenvedett a Magas-Tátrában. Két társát biztosította, amikor egy hóerkély leszakadása miatt megcsúsztak. Erőss Zsolt mindkét lábát eltörte. Jobb lábát a nyílt, darabos törés várható szövődményei miatt térd alatt amputálták. 2010. márciusában protézissel újra járni kezdett, júniusban pedig a hegymászáshoz is visszatért. Szeptember végén 7100 m magasra jutott fel a Cso-Oju-expedíció keretében; a lavina veszély miatt a csúcstámadást nem vállalták. 2011 tavaszán műlábbal jutott fel a Lhoce csúcsára (8516 m). 2012 októberében a MOB környezetvédelmi bizottságának tagja lett. 2014. január 6-án a 4bakancs.com hegymászó szakportál Az év hegymászója internetes szavazásán posztumusz életműdíjat kapott.


Zsolt Erőss (March 7, 1968 – May 21, 2013) was the most successful Hungarian high-altitude mountaineer, summiting 10 out of the 14 eight-thousanders. He was also the first Hungarian citizen to have climbed Mount Everest.
In 2010 he lost his right leg in an avalanche accident, requiring amputation below the knee. Soon after his recovery he returned to mountaineering, trying to summit the Cho Oyu in fall 2010. The expedition did not reach the top due to bad weather conditions, but later in May 2011 he successfully summited the Lhotse. After successfully scaling Kangchenjunga on May 20, 2013, he went missing in descent. Search missions were suspended on May 22. According to the expedition's leader and other experienced mountaineers, his survival is impossible.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése